Navigáció átugrása.

Bristol, Birmingham, Bologna, Dublin és London a visszatérő Ryanairtől

Márciustól hetente kétszer közlekednek a magyar piacra visszatérő Ryanair gépei Budapestről Bristolba, Birminghambe, Bolognába és Dublinba, heti négy járat pedig London Stanstedre megy. 

 
FRISSÍTÉS: A Malév megszűnése miatt a Ryanair 31 desztinációra repül a következő hónapoktól kezdve!
 
A 2010-es téli szezonban kivonuló légitársaság visszatérését O’Leary szavai szerint a „gazdag repülőtér és a szegény turisztikai hivatal” segítette, és nem tartja kizártnak a további bővülést a magyar piacon. Mindenesetre addig maradnak, amíg a gazdasági körülmények ezt lehetővé teszik számukra – tette hozzá. Mivel a Ryanair főleg alacsony árairól ismert (pozsonyi/bécsi indulással már akár 9000 Ft-tól árul repjegyeket európai desztinációkra, sőt akciós ajátaikban előfordulnak 2500 Ft-os jegyek minden illetékkel), jelentős árversenyre lehet számítani a budapesti fapados légiközlekedés piacán. 
 
A Ryanair 2007-ben jelent meg Ferihegyen (2006-tól Sármelléken) és négy útvonalra repült a budapesti repülőtérről. A légitársaság több kisebb repülőteret is vizsgált Magyarországon, ugyanakkor technikailag sem a pécsi, sem a debreceni reptér nem alkalmas a Ryanair gépeinek, az egyetlen választási lehetőség Ferihegy maradt.
 
Rynair menetrend márciustól:
 
Bristol
Birmingham
Bologna
Dublin
London Stansted
 
 

Repülőjegy keresése és foglalása most