Navigáció átugrása.

Az olajártól függhet a repülőjegy ára

Egy amerikai légitársaság a repülőjegyek értékesítésére egy új rendszert talált ki, amelynek lényege, hogy az utasok rizikózhatnak a jegy árával, mégpedig az olajár függvényében. 

 

Az Allegiant Air légitársaság utasai azt az árat fizetik majd csak ki repülőjegyükért, amit az indulás pillanatában ér a jegy, attól függetlenül, hogy a helyüket mondjuk hónapokkal az indulás előtt foglalták le - számol be az Origo.hu. Az elgondolás annyi, hogy az utasok két lehetőség közül választhatnak: megvásárolják a repülőjegyet egy fix rögzített áron, vagy pedig egy csökkentett, de változó árú jegyet váltanak. Ez utóbbi verziónál a jegy végső árát csak az indulás napján kell kiállítani, de adott esetben az olajárak változása miatt a végső ár drágább vagy olcsóbb is lehet a rögzített árú jegynél. Az utasok így kockáztatnak, de kis szerencsével az indulás előtt visszakapnak egy kis pénzt.
 

Mint köztudott, a repülőbenzin ára az elmúlt évben 50 százalékkal emelkedett. A legtöbb légitársaság különböző szerződések alapján hónapokra előre rögzített üzemanyagárakkal kalkulál annak érdekében, hogy az olajár ingadozásait kivédjék. Ezzel természetesen a légitársaságok is kockáztatnak: ha túl sok üzemanyagot vásárolnak és raktároznak el, és közben az olaj ára esik, jelentős veszteségeket szenvedhetnek el. Az Allegiant Air ezt a kockázatot most az utasokra hárítja, de úgy, hogy akár ők is jól járhatnak.
 
Az új árképzést még véleményeznie kell az amerikai közlekedési minisztériumnak, de a légitársaság levélben ajánlotta a megoldást több más cégnek is. A szakértők szerint a nagyoknak nem érdeke ez a modell, de a kisebb cégeknél viszont működhet ez az elgondolás. 
 
A Malév a többi európai légitársasághoz hasonlóan a kerozinpótdíj módosítására kényszerül, így március 8-tól járatonként maximum 5 euróval (1400 forint) magasabb lesz ez a díj - válaszolta Róna Márta, a Malév kommunikációs igazgatója.
 
A kommunikációs igazgató magyarázatként hozzáfűzte, hogy a korrekciót az olajár folyamatos drágulása tette elkerülhetetlenné, valamint hozzátette, hogy a kerozin pótdíj egy útvonalra, pontosan egy útvonalszakaszra szól.
 
A légitársaság folyamatosan nyomon követi a kerozin árának alakulását és a légiközlekedési iparág reakcióit is - mondta Róna Márta. 
 
A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség, az IATA legutóbbi előrejelzése szerint egyébként a kerozin 20 százalékkal lesz drágább 2011-ben az előző évhez képest.