Navigáció átugrása.

Enyhülhet a szigor a brit reptereken

A repülőtéri biztonsági ellenőrzések szigorának esetleges enyhítésére tett utalást szerdán a brit közlekedési miniszter.

Előtte a British Airways légitársaság vezetője nagy feltűnést keltő nyilatkozatában "teljesen fölöslegesnek" minősítette a biztonsági intézkedések jelentős részét, és az amerikai követelések kritika nélküli teljesítésével vádolta a brit hatóságokat.

Philip Hammond szakminiszter a BBC-nek szerda este azt mondta: el tudja képzelni, hogy a kormány a repülőtér-üzemeltető vállalatok hatáskörébe utalja az utasellenőrzés mikéntjének meghatározását. A cégek ennek értelmében a kormány által jelenleg előírttól eltérő módon is végezhetnék az ellenőrzéseket, ha van olyan biztonságos módszerük, amellyel rövidülhetnek a sorok és "javítható az utasok közérzete" - mondta Hammond. Hozzátette ugyanakkor: az amerikai hatóságokat nem tudja az általuk érvényesített biztonsági előírások megváltoztatására utasítani.

Az ügy előzményeként Martin Broughton, a British Airways igazgatótanácsának elnöke a brit repülőtér-üzemeltető társaságok szövetségének Londonban tartott éves konferenciáján kijelentette: Nagy-Britanniának nem kell "megalázkodva teljesítenie" minden alkalommal az amerikaiak újabb és újabb biztonsági követeléseit. Broughton szerint az amerikaiak a brit hatóságoktól sok olyan intézkedést megkövetelnek az Egyesült Államokba induló járatok esetében, amelyeket a belső légi járatokon maguk sem végeznek el.

A BA elnöke szerint a "teljesen fölösleges és kigyomlálandó" előírások között szerepel, hogy az utasoknak le kell venniük és külön átvizsgálásra át kell adniuk cipőjüket és nadrágszíjukat. Broughton szerint ugyancsak fölösleges kivetetni az utasokkal a laptopokat a táskákból.

A brit repülőtereken - főleg az utazási csúcsidőszakokban - gyakran alakulnak ki hatalmas sorok a biztonsági ellenőrzéseket végző átvilágító berendezések előtt, és különösen szigorú az átvizsgálás az Egyesült Államokba induló járatoknál. Az amerikai célállomásokra utazókkal a brit légikikötőkben minden esetben levetetik cipőjüket - ezt más járatok esetében nem mindig követelik meg -, és a biztonsági ellenőrzésen már átjutott utasokat a beszállókapuknál gyakran még egyszer, szúrópróbaszerűen ellenőrzik, kézzel átvizsgálva az utaskabinba felvitt poggyászt.